Itthon vagy! Barcs szeretlek!
A vízre vitték a műsorvezetőt is a barcsi vízitúrázók! Tűzgyújtással kezdődött és azzal is fejeződött be a Szent Mihály napi rendezvény Barcson. Az országos programsorozat célja, hogy a települések ezen a napon megmutassák értékeiket és közösen ünnepeljék elődeink jeles napját. Barcs pályázaton nyert forrást a rendezvényre.
Szent Mihály vonultak haza a legelőkről a gulyák, ekkor vetettek számot az állatok szaporulatáról. A mezőgazdasági fordulónapon az ország egyes részein tüzet gyújtottak, így várták haza a juhászokat, csordásokat, a földeken dolgozókat. E hagyomány előtt tisztelegve az MTVA már tavaly elindította országos programsorozatát, amelyhez a város is csatlakozott. Az idei évben is felkérték Barcsot, hogy mutassa be értékeit. Három alkalommal élőben kapcsolták Barcsot. Bemutatták csicsóka ételeinket, a vízre szálltak a kenusokkal és fiatalokat kérdeztek arról, hogy miért jó Barcson élni.
Reggel a főzőcsapatok gyújtottak tüzet, hogy minél több csicsókából készült étel elkészítési módját bemutassák. A versengő csapatoknál készült csicsóka chips, csicsóka fasírt, de több tradicionális receptet is „megbolondítottak” az újra népszerű zöldségfélével. Készült például fánk, knédli és leves is csicsókából. Az önkormányzat kertészetében három éve kezdték el termeszteni ezt a növényt, azóta a konyhákon is szerepet kap. Az elkészült étkeket háromtagú zsűri értékelte. Zsűrielnöknek a barcsihirek.hu gasztro rovatának vezetőjét, Pethes Róbertet kérték fel a szervezők.
A főzőversennyel egyidőben rajtolt az idei kincskereső túra is, hiszen a kerékpárosok hagyományosan egy 12 kilométeres felfedezőútra indulhattak a város körül. Meg kellett találniuk az idei célállomásokat, amelyekhez apró ajándékokat vittek a „kincsesládákba” és vették el a nekik járó meglepetést. Horváth Gábor sportreferenstől megtudtuk: több család is nekivágott a távnak.
Elbúcsúztak idénre a víztől a BVSE Vízitúra Szakosztályának tagjai is. Szezonzáró evezésükhöz csatlakoztak szép számmal. Magukkal vitték egy pár kilométeres szakaszon a Magyar Televízió forgatócsoportját és Jegyes-Tóth Kriszta műsorvezetőt is, aki a Dráván beszélgetett Ungvári Zoltánnal. A műsorvezető tovább szeretett volna menni Szentborbásig, de sajnos első a munka. Visszavárunk Kriszta!
Délután Oláh Gergő szórakoztatta népszerű slágerekkel a közönséget, de a barcsi együttesek sem maradtak ki a buliból. Bemutatkozott a zumba, a mazsorettek és a fúvószenekar, de a német hagyományőrző kórus is dalra fakadt. A keményebb dallamok kedvelőinek játszott a Torzonblock.
A máglyagyújtás idejére megtelt a Szabadidőközpont, sokan érezték úgy, hogy helyük van Szent Mihály tüzénél nekik is. A lángok mögött aztán durrantak az első rakéták, az ünnepi tűzijáték zárta az országos rendezvénysorozat barcsi állomását.
Az eseményhez kapcsolódó képgalériát facebook oldalunkon találnak.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!