Maradt a kormánypárti többség Barcson
Barcson ismét Karvalics Ottó kapott bizalmat a választóktól, a következő öt évre összeállt a képviselőtestület is. Többségben maradt a Fidesz-KDNP, a nyolc egyéni körzetből ötben kormánypárti jelölt lett a befutó. Egy körzetben független jelöltet választottak a barcsiak képviselőjüknek, két választókörzet pedig az MSZP-DK-Együtt-PM jelöltjének szavazott bizalmat.
A képviselőtestület nyolc egyéni és három listán bejutó képviselőből állhat össze Barcson. A listás mandátumok tekintetében egyenlőség van, hisz mindhárom jelölőszervezetnek egy-egy mandátum jutott. Így továbbra is Ander István az egyetlen jobbikos képviselő Barcson a testületben, az MSZP-DK-Együtt-PM a polgármesterjelöltként is induló Remes Gábort ültetheti a testületbe. A Fidesz-KDNP listájáról Szalai Balázs ülhet a képviselők közé.
Egyéniben az egyes köretben dr. Nuszpl Árpád nyert, itt volt a legszorosabb a szavazati arány, a második helyen ugyanis mindössze három szavazattal maradt el Szakos Gábor. A kettes körzetben Molnár Anikó, az MSZP-DK-Együtt-PM jelöltjét választották meg képviselőnek. A hármas körzetben is a baloldali jelölt, Horváth József Tibor nyert. A négyes körzet befutója Halász Istvánné, a Fidesz-KDNP jelöltje lett. Fidesz-KDNP-s képviselője marad az ötös körzetben is, ahol Vekkeli Józsefnének savaztak újra bizalmat a választók. Újrázhat dr. Kis M. János is, akit a hatos körzet választói választottak újra képviselővé a kormánypártok színeiben. Magas szavazati aránnyal került a testületbe az új jelöltként induló Koós Csaba a hetes körzetben, szintén a Fidesz-KDNP színeiben. A nyolcas köretben - ahol már egy időközi választás is volt a elmúlt négyéves ciklusban - ismét Kertainé Horváth Edit lett a képviselő.
Rendkívüli esemény a megyében egyébként nem történt, de a tízezer fő feletti városokban jócskán akadt meglepetés. Siófok például polgármestert cserélt, de a fölényes fideszes többség megmaradt a testületben. Balázs Árpád 20 év után leköszönt Siófok polgármesteri posztjáról.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!