Másodpercek alatt érkezik az életmentő segítség
Egy nagy esemény sokszor ajándékozással is együtt jár. Barcs Város Napján a Móricz Zsigmond Művelődési Ház ajándékba kapott a Szív Egyesülettől egy defibrillátor készüléket, mely életeket menthet meg az azonnali beavatkozással.
Kaviczki Károly a Barcsi Szív Egyesület ügyvezető elnöke június 29-én Pénzár Árpádnéval, a Szív Egyesület titkárával közösen nagy nyilvánosság előtt, ünnepélyes keretek között adott át egy mintegy 500 ezer forint értékű LifepakCR+ típusú defibrillátor készüléket Veszner Ádámnénak, a Művelődési Ház igazgatójának.
Sok rendezvényt, esti bálokat is tartanak a barcsi intézményben, melyeken az idősebb korosztály is jelen van – indokolta az „intelligens” és korszerű készülék ajándékozását Kaviczki Károly, aki a működéséről is szólt.
Az életmentésnél a beteg szakszerű ellátása elengedhetetlen. Egy rosszullét esetén az elsősegélyt nyújtónak higgadtnak és azonnali helyzetfelismerőnek kell elenni. Rögtön vizsgálni kell a légzés leállását, amely minden valószínűség szerint a szívmegállás következménye lehet. Ebben a heveny esetben a készülék elektróda párját a beteg testére kell helyezni, és a készülék aktív állapotában elemzi a helyzetet, s automatikus iránymutatást ad a beavatkozónak. Kioktatott beavatkozó személy rosszul nem tud eljárni, ha követi a készülék útmutatásait. A készülék az újraélesztésre is utasítást ad. Megjegyezte, hogy az újraélesztést széles körben oktatni kell.
Mint Veszner Ádámné igazgató elmondta, nagyon örülnek ennek a széles körben életet mentő drága készüléknek. Itt bizony ez a készülék gyors beavatkozással életet menthet.
A defibrillátor kezelésére a Barcsi Mentő Alapítvány által benyújtott „Mentsd a menthetőt” projekt keretében összesen öten kaptak oktatást a Művelődési Házból 2104. május 7-én. A képzés keretében „ambu” babán mindenkinek be kellett mutatni az újraélesztés folyamatát, annak sikeres kimenetelét is tanúsítva.
A készüléket a Művelődési Ház irodájában biztonságos, szakszerű körülmények között tárolják, így a rendezvények mindenkori ügyeletese a jelzéstől számított másodperceken belül el tudja kezdeni az újraélesztést.
/P.R./
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!