Megvannak a baloldali jelöltek Barcson

Remes Gábor

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM közösen jelöl Barcson – tájékoztatta szerkesztőségünket Francz Rezső, az MSZP városi elnöke. Polgármesterjelöltjük Remes Gábor (képünkön jobbra) lesz.

Nehéz volt jelöltet állítani – mondta kérdésünkre a városi elnök, de végül minden körzetben lesz indulójuk Barcson. Francz Rezső elmondta: települési kompenzációs listájuk is lesz az október 12-i választáson.

Az MSZP-DK-Együtt PM képviselőjelöltjei Barcson: Németh Imre, Horváth József, dr. Hajdu Vilma, Bozsányi Gyula, Molnár Anikó, Dömötör László és Szebeni László lesz. Francz Rezső tájékoztatása szerint ők kezdik majd meg az együttműködő pártok nevében az aláírások gyűjtését.

Cikkünk megjelenése után Remes Gábor elektronikus levélben pontosította a Francz Rezső által elmondottakat. Harasztia Judit is szerepel a baloldali jelöltek között.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!