Meleg ebédet kapnak a rászoruló barcsi gyerekek
Nem maradhat éhező gyerek a nyáron Barcson - ezzel indokolta Karvalics Ottó polgármester azt, hogy a város kibővítette a gyermekétkeztetési programot. A nyár folyamán nem csak azok kaphatnak meleg ebédet a városban, akik a törvény szerint erre rászorulnak, hanem azok a diákok is, akikről tudják: valószínűleg nem ebédelnének, mert nincs a családnak rávaló.
Több mint 8 és félmillió forintot fordít a szegény sorsú gyerekek étkeztetésére idén nyáron Barcs. Sok diák a tanév során csak az intézményekben eszik meleg ételt, a nyári szünetben így az önkormányzatnak kellett lépnie.
- Úgy gondolom, a város nem engedheti meg magának, hogy egyetlen gyerek is éhezzen Barcson. Tehát egész nyáron megoldjuk a gyerekétkeztetést, és hozzátesszük azt, amit kell – közölte szerkesztőségünkkel Karvalics Ottó.
A polgármester elmondta azt is, hogy Barcson nem mindenki fért bele a rászorulók közül abba a keretbe, amit az állami segítséggel étkeztetni lehet, ezért bővítették ki a lehetőséget a szegényebb családok számára.
Kezdetben a város által üzemeltetett gimnáziumi konyhában, majd amikor az bezár a nyári szünet idején, akkortól a szociális központ konyhájában oldják meg a gyermekek étkeztetését.
A többség nem az étkezdében fogyasztja el az ebédet, hanem hazaviszi, így a maradék sem vész kárba. A több mint 360 gyerek meleg ebédjét egész nyárra garantálja a város.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!