Nyári szüneten a barcsi bölcsi

Henéziné Balaskó Edit

Jövő hétfőtől nyári szünet lesz a barcsi bölcsődében. Aggodalomra azonban semmi ok, megoldott a bölcsit igénylő gyerkőcök elhelyezése ezen időszakban is.

A bölcsőde átmeneti szünete előtt felmérték, hogy kik azok a szülők, akik a szüneteltetés ideje alatt, július 21. és augusztus 11. között is igénylik a gyermek elhelyezését. Mindössze hat szülő kérte ezt – mondta el kérdésünkre Henéziné Balaskó Edit. A barcsi bölcsődék és óvodák vezetője hozzátette:

Az intézet úgy szervezte meg a szünetet, hogy a hétvégén átpakolják az ágyakat, szükséges felszereléseket, tisztasági eszközöket a Hársfa utcai óvodába, s két hétig itt kapnak helyet a bölcsisek, majd az augusztusi időszakban (11-ig) a Szent István utcai - más néven finánc – óvodában lesznek hasonló körülmények között elhelyezve.

A szülők így gondtalanul végezhetik munkájukat ezen időszak alatt is. Egyúttal ezek a gyerekek már belekóstolhatnak a hamarosan közeledő óvodai életbe is.

/P.R./ 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!