Segély helyett munkába állnak
Országosan ezer roma nő kaphat szakképesítést szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen. Barcson a leendő szociális gondozók és ápolók vehették át a bizonyítványt. A barcsi képzésben résztvevők foglalkoztatását támogatják, 90 százalékuk el tud helyezkedni.
A hátrányos helyzetű településeken az ellátásban nem részesülő vagy arról lemondó roma nőket képezték. Az Országos Roma Önkormányzat és a városban is letelepedő Türr István Képző és Kutatóintézet közös programja 2012. nyarán indult. Somogyban összesen hatvan főt képeztek, ebből hatvanat Barcson és környékén – tudtuk meg Ipacs Lászlótól, az ORÖ projektmenedzserétől.
A gyermek és ifjúsági felügyelők már korábban végeztek, most a szociális gondozó és ápoló tanfolyamon végzettek kaptak bizonyítványt. A képzésben résztvevők foglalkoztatására a foglalkoztató intézményeknek pályázni kellet. A Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság végig a projekt mellett állt, ennek eredményeként Somogy megyében és a barcsi körzetben a képzett asszonyok elhelyezése 90%-os, ez jóval meghaladja az országos helyzetet.
A hátrányos helyzetű településeseken, az 1633 szegregátumban különösen nagy szükség van a frissen végzett roma szakemberekre. A képzés emeli iskolázottságuk szintjét, a munkavállalás elősegítéséhez kapcsolódik-hangzott el az ünnepségen. A roma segítők a remények szerint olyan családokhoz is el tudnak jutni, akikhez eddig nem sikerült.
A projekt második része az 1,4 milliárd forintos keretű rész, amelyben egy éves foglalkoztatást és a munkavállaló továbbképzését biztosítják a munkáltatók számára.
A Türr István Kutató és Képző Intézet pécsi igazgatóságának vonzáskörzetében 161 ember ült be az iskolapadba, Somogyban 54-en végeztek - mondta Szabó Judit oktatásért felelős osztályvezető.
Balogh Imre a Somogy megyei Roma Önkormányzat elnöke szerint a munkahelyeken „lesznek viták és harcok, ezeket becsülettel meg kell vívni”.
A gyakorlati képzésnek a barcsi Szociális Otthon adott helyet. Barcsról OKJ-s bizonyítványt kapott többek között Huszár József és neje Huszár Józsefné. József elmondta, kétgyermekes családjával albérletben laknak itt, két éve munkanélküliek. Alkalmi zenálásből és felesége révén kapott segélyekből éltek. Augusztustól azonban munkába állnak. Ő Kálmáncsára, felesége pedig a barcsi szociális központba kerül.
A végzettek közül Orsós Ildikó bolhói lakos mondott személyes beszámolót és köszönetet.
/P.R./
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!