A Széchenyi Pihenő Kártya megítélése a helyi vendéglátásban

kép ilusztráció

Az üdülési csekket 2012-ben kivezették, helyébe lépett a Széchenyi Pihenő Kártya, közismert nevén a SZÉP Kártya

A Szent Márton étterem üzletvezetőjétől, Siposné Paksica Tündétől érdeklődtünk. Természetesen elfogadó hely az étterem, megnyitása óta. A tapasztalat az, sokan használják, úgy a napi étkezésekkor, mint a családi, zárt rendezvények alkalmával. Viszonyítási alap nincs, mert nem volt olyan működési időszak, amikor nem volt kártya használat. Kedvelik ezt a fizetési eszközt, mert úgy a vendég, mint az étterem számára kényelmes, egyszerű fizetési mód.

A patinás Csillag étterem ügyvezetője Takács Tibor szívesen, lelkesen nyilatkozott a kártyás fizetésről. Azt hangsúlyozta, hogy a vendéglátósok a KISOSZ-nak köszönhetik, hogy kilobbizták ezt a fizetési módot a vendéglátósoknak, köszönet érte. Tapasztalatuk az, hogy a vidékről jövő, átutazó vendégek előszeretettel fizetnek vele, a helybéliek pedig inkább rendezvényeken használják. Sokan vannak, akik a kártya fedezete miatt többször vesznek vendéglátást igénybe, mint korábban készpénzesen. Van persze költsége az étteremnek a beváltással, ez 6% levonás, de a forgalom növekedés profitja ezt elbírja. A korábbi üdülési csekk anyagi költségeit illetőn kedvezőtlenebb volt. Szívesen fogadják a SZÉP kártyát, s várják vendégeiket.

A Gurító Csárda vezetőjének, Presing Zoltánnak véleményére is kíváncsiak voltunk. Ők a tavaly augusztusi nyitás óta elfogadó hely. A forgalom felfutásáról viszonyítási alap híján nem tud értékeket mondani, de az látszik, hogy népszerű, s sokan fizetnek evvel az eszközzel. Vannak olyan vendégek, akik a kártya hiányában nem valószínű, hogy a jelenlegi gyakorisággal jönnének a vendéglőbe. Szívesen fogadják a kártyával fizető vendégeket, de másokat is.

Végül betértünk a jól működő 101 Pizzéria-étterembe, itt Lollok Beáta cégtulajdonossal beszélgettünk a témáról. Egyértelműen pozitív volt a véleménye. Ez az egység a kártya megjelenése óta elfogadó hely, s szívesen fogadják. Kényelmes, jól működő fizetési mód. A forgalomnövekedést 20 %-nak ítéli. Várják vendégeiket, azokat is, akik nem SZÉP kártyával fizetnek is.

Összefoglalva, a SZÉP kártya egyértelműen sikertörténet. Kényelmes fizető eszköz, forgalomnövekedést generál az egységekben. Ha még több munkahely lesz Barcson, még több dolgozó tud a kafetéria juttatásában összeget elhatárolni vendéglátás igénybevételére, a belső fogyasztás fellendülésére számíthatnak a vendéglátó egységek.

/P.R./

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!