Vasárnap Barcs is választ
Október 12-én reggel 6 órakor nyitnak a szavazókörök Barcson is. Addig még érdemes ellenőrizni okmányaink érvényességét, előkeresni az értesítőt, ha megvan. A nemzetiségi szavazók közül az voksolhat, aki szeptember 26-ig kérte a nyilvántartásba vételt.
Barcson a nyolc körzetben megválasztott képviselő kerül be a testületbe. Itt a szabály egyszerű: aki a legtöbb voksot kapja, az lesz a képviselő. Emellett a töredékszavazatok alapján újabb három városatyát is választunk, de őket nem közvetlenül. A jelölőszervezetek kompenzációs listát állíthattak, a töeredékszavazatok számítása alapján ezekről a listákról juttathatnak képviselőt a testületbe.
Négy polgármesterjelölt van Barcson, náluk is egyszerű a szavazatszámlálás módja. Aki a legtöbb szavazatot kapja, az töltheti be a következő öt évben a tisztséget. Emellett a megyei közgyűlési listákra szavazhatnak a választók. A megyei közgyűlési listákon több barcsi érintettség is van, így a Fidesz-KDNP, a Demokratikus Koalíció, A Jobbik és az Együtt-PM is vett fel az első öt hely valamelyikére barcsi jelöltet. Fontos, hogy itt a lista fölé kell húzni az ikszet, nem a személyekre adja a választó a szavazatot.
Az okmányokra érdemes odafigyelni, hiszen érvénytelen, lejárt dokumentumokkal nem adhatjuk le a szavazatunkat. Átjelentkezéssel csak úgy lehet szavazni, ha valaki június 23-a előtt ideiglenes lakcímmel rendelkezett valamely magyarországi településen. Akkor oda október 10-ig még átjelentkezhet, de csak az ideiglenes lakcím szerinti jelöltekre szavazhat majd. Aki mozgásában valamilyen okból korlátozott, az mozgóurnát igényelhet október 10-ig, avagy a választás napján az illetékes szavazatszámláló bizottsághoz nyújthatja be az igényét. Erről korábban ITT ÍRTUNK.
A nemzetiségek is szavaznak október 12-én, vasárnap. Barcson három nemzetiségi önkormányzat alakulhat, horvát, német és roma jelöltekre szavazhatnak a nemzetiségi választók. A városban egy nemzetiségi szavazókör lesz, aki szeptember 26-ig kérte a névjegyzékbe való felvételét, az szavazhat a nemzetiségi jelöltekre.
/P.R./