Verseket mond és énekel a 100. életévében járó Mayer néni

Hangulatos lakrészében mosolyogva fogad, mert azt mondták neki a gondozó nők, hogy egy „fiatalember” fogja felkeresni egy kis beszélgetésre. E helyett egy nála nem sokkal fiatalabb embert látott az ajtóban. Bemutatkozás után, s jövetelem célját ismertetve, közelebb ülök hozzá, hogy jól értsük egymást.

Láthatóan örül, hogy ebben a kötetlen beszélgetésben visszatekinthet kalandoktól sem mentes életére. Hamar tisztázzuk, hogy korábban leánya Veronka virágüzletében, manapság már unokája virágüzletében vásároljuk a virágot, amely éppen a szomszédos épületben működik.

Mindjárt azzal kezdi, hogy nagyon szeret verset mondani. Mondja, hogy leírta 44 versnek első szavát, hogy amikor majd pont 100 éves lesz, a születésnapján ezekkel lepje meg a vendégeit, akik őt köszönteni fogják.

Akkurátusan bemutatkozik, mint mondja Mayer Mihályné, Kuti Rozália. Zircen született, onnan kétéves korában szüleivel Bakonybélre költözött, erre a bakonyi kis mesefaluba. Itt járt általános iskolába is. A faluban nagy tudású paptanárok oktatták őket tanulmányokra, tisztességre, becsületre, szülők, testvérek szeretetére. Tisztán emlékszik paptanáraira, mindenekelőtt Zoltványi Iréneusz apát esperesre, Dr. Tóth Tihamérra és sorolja tovább a neveket. Első igazgatójuk Marci József volt, aki ötven évig vezette az intézményt, azt mondta nekik, hogy „korsóval önteném a fejetekbe a tudományt”. Édesapja gazdasági cseléd volt, édesanyja háztartásbeli. Nagycsaládba született, tízen voltak testvérek, s bizony a szeretetből sok, a pénzből, jólétből kevés jutott, de boldogan éltek. Emlékezetből felsorolta testvérei neveit. Édesapja Bakonybélben a papoknál dolgozott ők, mint helyes kisleányok, fiúk jártak karácsony tájékán betlehemezni családokhoz, a papokhoz, s apró ajándékokat kaptak, amit ma talán egy gyerek fel sem venne, de akkor az nekik sokat jelentett.

Az iskolai záróvizsgán színdarabot adtak elő, ő verset szavalt. Első soraira ma is emlékszik: ”Első szavunk Istent illesse, ki velünk volt munkánk kezdetétől, annak végezetéig. Ki kegyelmet adott ránk, és elménket felvilágosítá.” Amikor befejezte az általános tanulmányait, munka után kellett nézni, ám a falujában sajnos nem volt lehetősége dolgozni. Minden városban volt úgynevezett „helyszerző”, azaz közvetítő, s így az ő közreműködésével tudott Pápán Márton Győző tanító családjánál elhelyezkedni cselédlányként. Ez a tanító valamikor Bakonybélben, az ő kis falujában volt tanító. Meg is alkudott a bérére, s elhelyezkedett. Az első időben jó sora volt, viszont nagyon fárasztotta a napi megerőltető takarítás, s sajnos háziasszonya kötekedő, házsártos, rosszindulatú volt. Amikor már nem bírta tovább, felmondott. De tétlen nem lehetett, mert dolgoznia kellett. Ugyancsak Pápán elhelyezkedett egy postafelügyelő családjánál. Sajnos a háziúr bizalmaskodni kezdett vele. A ház asszonya pedig egyszer azzal vádolta meg, hogy lopott. Helyzete tarthatatlanná vált, innen is kénytelen volt tovább menni. Innen egy fogtechnikus családjához került, s mit ad a sors, itt pedig a feleség nyílt „szerelmi háromszögben” élt a férjjel és a náluk lakó barátjával. Viszonya időközben megromlott a családdal, s nem maradhatott tovább.

Nővére Budapesten élt, ő hívta Pestre dolgozni. Felment és a „Prester Loyd” újságban hirdette magát, mint cseléd. Voltak is jelentkezők, főleg férfiak, de nem tisztességes volt a szándékuk. A reménytelenség miatt hazament falujába, Bakonybélbe, a nehéz anyagi körülmények között élő családjához. Egyik rokonuktól megtudta, hogy Pápán az Angol kisasszonyok rendház keres egy jó fizikumú falusi leányt mosónőnek. Édesanyja sírt, sajnálta őt, de hajthatatlan maradt és jelentkezett. Fel is vették, ez 1935-ben volt. „Vasaló Rozikának” hívták, olyan szépen vasalt. Szép fizetést is kapott, 24 pengő volt a fizetése, de ezért naponta 24 apáca fodros fehér gallért kellett kivasalnia. Dicséretet kapott rendszeresen munkájáért.

Mit hozott a sors, oda került Nagyatádról egy Mayer Lipót nevű kertész. Köszönni sem volt szabad az ott dolgozó mosó, vasaló leányoknak és a kertészetben dolgozó férfiaknak. Azért a kölcsönös vonzalom kialakította a titkos összekacsintásokat, s végül ismeretség lett. A kimenőn a városban találkozgattak, s egy alkalommal Mayer úr a parkban, a lelógó lombok árnyékában egy padon megkérte a kezét. Elmentek szüleihez is, s ott vált a leánykérés teljessé.

Dr. Szerafin Ferenc apátplébános eskette meg őket, ekkor ő 23 éves. Ezt követő napon rögtön Barcs – Belcsapusztára utaztak, ugyanis Mayer úrnak az édesapja Kremzir Károly zsidó birtokos gazdaságában, mint kertész dolgozott. A Kremzir család a fiatal házasoknak rögtön adott ajándékba egy komplett szobabútort és egy nagy öltözködő tükröt. A Kremzir család egyes tagjait elhurcolták, és elpusztultak a koncentrációs táborban.  Hanna asszony Budapesten svéd menlevéllel megmenekült, s visszajött Belcsapusztára a birtokra. Később ismét férjhez ment, s egy darabig még itt élt Barcson, a kastély melletti külön épületben.

Mayer néni ekkor Barcson dolgozott a  Drávamenti Egyetértés Termelő Szövetkezetben. A környező falvakból hordták be a terményeket, ő a tsz boltjában árusította is ezeket. Később két gyerek után kaptak 13 hold földet, volt két szamaruk, az egyiket „Esztinek” a másikat „Pepinek” hívták és gazdálkodtak, de nagyon keserves volt az életük, nagyon szűkösen éltek.

A barcsi fürdő már működött, ő itt tudott elhelyezkedni 1966-ban. Vizsgát is tett a termálvíz összetételéből, hogy felvilágosítást tudjon adni a vendégeknek. Megszülettek gyerekei, Feri, aki ma erősáramú technikus, majd leánya Veronka, aki varrónő szertett volna lenni, de az élet másként alakította a sorát. Szekrényén mutatja diplomás dédunokáinak képeit.  Három unokája és három dédunokája van Mayer néninek.

Férje 30 évvel ezelőtt halt meg, s halála után öt évvel ismerkedett meg élettársával, Orbán Kálmánnal, aki 96 éves korában ment el az életből.

Közben ő is megöregedett, nem tudott már Veronka leánya segítségére lenni. Ekkor úgy döntött, hogy bejön a Szociális Központba, megváltottak számára egy lakrészt. Ennek már 21 éve. Itt nagyon jól, és biztonságban érzi magát. A nővérek, gondozók állandóan figyelemmel kísérik életüket, külön említette Anita és Zsuzsika nevét. Szép nyugdíjat kap, ez ma már 105300 forint. Az ellátására beadott pénz mellett is marad havonta 25 000 forintja, ez elég, hiszen mindene megvan, az étkezés, orvosi ellátás, fűtés, világítás, takarítás biztosított.

Mint mondta szeret verset mondani, énekelni, s rendszeresen szerepelt a Szociális Központ rendezvényein.

Beszélgetésünk alatt az idő is elszaladt, sajnálja, hogy vége a beszélgetésnek. Búcsúzóul egyik kedvenc versét mondta el, melyből idézünk:

„Szeresd az Édesanyádat, Ő az, aki halkan bölcsőd fölé hajolt, Ő az, aki néked altató dalt dúdolt. Amikor beteg vagy, Ő, aki elápol, a szemében mennyi aggódás, gond, lángol. Ő, aki mindig imádkozik érted, nincs hol, nincs határa szeretetének.”

Tervei szerint amikor 100 éves lesz, meghívja a Szociális Központ vezetőjét, gondozóit, polgármester urat, családtagjait, barátait és versekkel kedveskedik nekik.

/P.R./