Augusztustól elköszönnek az ügysegédek

Ugyan a kormányhivatal.hu oldalon még elérhetők a települési ügysegédek ügyfélfogadási idejének időpontjai, de a települési önkormányzatok hirdetményei között, már azok megszűnéséről tájékoztatnak.

A járási hivatalok kialakítását követően megjelentek a települési ügysegédek, akik az ügyfelek lakóhelyéhez közeli ügyfélfogadás során segítik elsősorban a járási hivatal (beleértve a kormányablakot) és a megyei kormányhivatal hatáskörébe tartozó, másodsorban egyéb államigazgatási hatósági ügyek elektronikus vagy papír alapú intézésében. Közreműködnek a hatósági eljárás megindításában, eljárási cselekmények lebonyolításában, széleskörű tájékoztatást nyújtanak és formanyomtatványokat biztosítanak, valamint gondoskodnak azok továbbításáról a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervhez. Illetve tették ezt, eddig. A Barcsi Járási Hivatal közleményben tájékoztatott az ügysegédek ügyfélfogadási idejének augusztus elsejei megszűnéséről. A lakossági tájékoztatóban, melyet a települési önkormányzatok a közösségi portálon adtak közre, azt kérik, hogy a Kormányablakbuszokat vegyék igénybe a kistelepülésen élők, vagy a falubuszok segítségével keressék fel az ország bármely kormányablakát. A mobilizált szolgáltatás menetrendje a kormányhivatal oldalán elérhető. Itt olvasható, hogy jelen pillanatban országszerte 25 busz járja a településeket, de a tervek szerint további járművek is szolgálatba állnak majd.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!