Az átszervezett orvosi ügyelet sem oldotta meg a térség problémáit
Folyamatos, és egyben a legnagyobb gondot jelenti a térség települései számára az egészségügyi alapellátás biztosítása. Van is, meg nincs is.
A tavaly novemberben átszervezett orvosi ügyelet nem oldotta meg tapasztalatok szerint a problémát, mondta Reiz Tamás a BarcsMédia megkeresésére.
A Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnökeként megfogalmazta, hogy várják a további átszervezést, melynek során az állam átveszi az ügyeleti rendszert, mert a megnövekedett működési költségek nagyon nagy terhet jelentenek a kistelepüléseknek. A Kopogtatóban elhangzott, majdnem minden településen gond van a háziorvosi ellátással, a legtöbb esetben most is helyettesítésekkel oldják meg a feladatellátást, vagyis hetente egy-egy alkalommal, egy-két órában érhető el orvos, az is csak a mikroközpontokban. Az asszisztencia érhető csak el a többi napokon, vagy el kell utazni az orvos saját rendelőjébe. Ebben viszont segítséget nyújtanak a falubuszok.
Emellett napi szintű probléma a fogorvos hiány. Jelenleg egy személy jut a Babócsa, Darány és Szulok körzetekre. Ezt egyedül ellátni szinte képtelenség. Ezért arra jutottak a társulás tagjai, hogy mindhárom település újra meghirdeti a fogorvosi állását.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!