Barcson és a környéken is jól működik az iskolarendőr-program
Az iskolakezdési időszakban bizonyára többeknek feltűnt, hogy a tanítás kezdetekor, illetve annak befejeztével a közlekedésbiztonságilag indokolt helyeken rendőrökkel találkozik.
Barcson, illetve a Barcsi Rendőrkapitányság illetékességi területén a legtöbb iskola csatlakozott a már 8 éve működő iskolarendőr-programhoz, amelynek célja a gyermekek védelme, illetve tudatos közlekedésre nevelése – erről tájékoztatta szerkesztőségünket a Barcsi Közlekedésrendészeti Osztály vezetője. Horváth Zoltán rendőr alezredes elmondta, hogy az iskolarendőr egy kapocs az intézmény és a rendőrség között: igény szerint előadásokat tartanak, eljuttatják az intézményekhez a pályázatok, kampányok és versenyek kiadványait, de a gyermekek biztonságérzetét is növelve igyekeznek minél több (iskolai) rendezvényen részt venni. Horváth Zoltán rendőr alezredes hangsúlyozta: önként vállalt feladatról van szó, amihez kell egy kis érzék, amit a kollegák egyre magasabb színvonalon tudnak végezni, s a rendőrség munkáját Babócsán, Csokonyavisontán, de több más településen segíti a polgárőrség is.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!