Darányban jártak a művészeti iskola növendékei

A zene világnapja alkalmából, a helyi általános iskola tanítójának felkérésére érkeztek csütörtökön délelőtt a Vikár Béla Alapfokú Műveszti Iskola növendékei Darányba, ahol egy hangszer bemutató keretein belül ismertették meg a társaikat a zene művészetével. Fa és rézfúvós, billentyűs és vonós hangszerek szólaltak meg a bemutatón.

A zene világnapját mindenhol ünneplik, így a darányi óvodában is programot szerveztek az esemény köré. Vízi Krisztina, a Vikár Béla Alapfokú Műveszti Iskola zenetanára szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: egy óvodapedagógus, Gelencsérné Lénárt Bernadett kereste fel őt, hogy egy hangszer bemutatón keresztül ismertesség a helyi és környékbeli ovisokkal a zene művészetét. A zenetanár hozzátette: örömmel vállalták a feladatot, és igyekeztek olyan programot összeállítani, amiben többféle hangszer is megszólalhatott. Így a csütörtöki rögtönzött hangversenyen a fafúvós hangszerek, mint a furulya, a fuvola, a klarinét, és a rézfúvós hangszerek is, mint a trombita, a vadász és tenorkürt is bemutatkoztak. A hangszerek repertoárja között szerepelt még a zongora és a hegedű is, így minden érdeklődő megtalálhatta a neki leginkább tetsző előadást. A bemutatott darabok között szerepeltek népdalok is, amelyet a közönségnek fel kellett ismerni, ami után pedig közösen énekeltek, tapsoltak rá.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!