Egy sportvezető reggel, délben és este is sportvezető

40 év kitartó, lelkiismertes és fáradhatatlan munkáját ismerte el a város vezetése, mikor Horváth Gábor sportreferenst Barcs Városért elismeréssel tüntették ki. A gyerekek, a sportolók és a szabadidős tevékenységek résztvevőinek töretlen kiszolgálása meghozta gyümölcsét, de a cél sosem egy díj elnyerése volt: hanem csak adni, adni és adni ... amitől boldog lehet egy egész város.

Horváth Gábor sportreferens hónapra pontosan negyven évvel ezelőtt lépett az önkormányzat kötelékébe, ahol a sportreferensi pályafutását megkezdte, és gyakorolja is a mai napig. Munkájának köszöhetően felvirágzott Barcs sportélete, szolgálata teljesítésének első évében is. A terembajnokságok, ünnepi kupák nemcsak a sportolókat, hanem családjaikat is a rendezvényekre csalogatták, megtöltve így azokat élettel és szeretettel. A szabadidős tevékenységek felvirágoztatása is a sportreferens nevéhez köthetők, hiszen a Határfutás megszervezése is az ő nevéhez fűződik, amit idén már a 32. alkalommal szervez meg. A vízi- és kerékpártúrák pedig nemcsak a környékbelieket, hanem az ország, sőt az ország határain kívül élőket is városunkba vonzották. A diáksportban hozott kezdeményezései pedig lehetőséget biztosítottak a város és annak térségében élő gyermek számára, hogy megmutathassák tehetségüket, hogy megyei, országos vagy akár nemzetközi sikeret érhessenek el. Ennek a töretlen és kitartó munkának elismeréseként vehette át 2009-ben az Országos Magyar Sportért 2. fokozatát, illetve 2014-ben pedig a Somogy Polgáraiért díjat is, ami nemcsak a városban, hanem a térségben lebonyolított szakmai munkájának is köszöhető volt. Horváth Gábor mindig is a közösségért dolgozott, szavait idézve "mindig adni akart" a sportolóknak, családjainak, a városban és környékben élőknek, hiszen ha ők jól érzik magukat, akkor a város is jól van. Testnevelő tanárként, sportrefernsként, játékvezőként, edzőként is mindig az volt és az is a célja, hogy valamit adhasson, hogy valamivel segíthesse akár a felkészülést, akár magát a megmérettetést. A Barcs Városért elismerés megerősíti abban, hogy valamit jól csinált, és hogy ezt tovább kell csinálnia, hiszen annyi minden szerepel még a tervei között. Többek között, hogy Barcs városában továbbra is színvonalas, minőségi sportélet legyen.

Szerkesztőségünk Horváth Gáborral készített interjúját, melyben életútjáról, pályájáról mesél megtekinthetik a következő linken : https://www.youtube.com/watch?v=PfIJD13S_6Y

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!