Építőtábor építészekkel barcsi építőipari vállalkozásnál

Építész hallgatók érkeznek Barcsra öt napos táborba, hogy kidolgozzanak betonból álló köztéri bútor családhoz technológiát, hisz nem csak út vagy térburkolat, estleg virágtartó és támfal készülhet csak betonból. A kavics formájú elemek a Dráva parti települések arculatát tennék egymáshoz hasonlóvá.
 

Bánkúti Melitta, Barcs város főépítésze tájékoztatta szerkesztőségünket arról, hogy a Somogy Megyei Építész Kamara, a Budapesti Műszaki Egyetem építész kara, a barcsi BcZ Beton Építő-, Betonipari És Kereskedelmi Kft valamint Barcs Város Önkormányzata közös együttműködésében építőtábort szervez Barcsra. A héten csütörtökön érkeznek az első építész hallgatók, akikhez a következő napokon újak csatlakoznak, hogy együtt dolgozzák azt a technológiát, és azokat az első köztéri beton elemeket, melyek a természeti környezetben is jól mutatnak és működnek. A kavics formájú amorf testek tulajdonképpen ülőalkalmatosságok, melyek egy bútorcsalád részeként a későbbiekben katalógus alapján megrendelhetők lesznek a Dráva parti települések számára. Ez is az egységes arculatot, az egy közösséghez tartozást jelképezik majd.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!