Földárverés barcsi érintettséggel

Összesen csaknem 20 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam júliusban az árverések idei ütemében. A licitek során 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz. Többek között Barcs, Heresznye, és Rinyaújlak neve is szerepel az érintett települések listáján. Az érintett területekre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, regisztráció után bárki tehet vételi ajánlatot. A földárverések Somogy vármegyében összesen 950,036 hektárt érintenek, olvasható a Somogy Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatójában.

Az árveréseket Somogyban 2024. július 1. és 2024. július 12. napja között tartják. A szántó, a rét és a legelő művelési ágú területek mellett a vegyes művelési ágú földrészletekre is lehet licitálni. Mint írják, az árverésekre kialakított szabályrendszer lehetővé teszi, hogy átláthatóan, nyilvános keretek között történjen meg az állami földek értékesítése.

A Földforgalmi törvény értelmében helyben lakó, földművesnek minősülő természetes személy vehet részt az árverésen elsősorban, akiknek az életvitelszerű lakáshasználata helye vagy a mezőgazdasági üzemközpontja legalább 3 éve olyan településen van, amelynek közigazgatási határa az adás-vétel tárgyát képező föld fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságban van. A licitáláshoz a földrészlet kikiáltási árának 10 százalékos árverési biztosítékként való megfizetése szükséges, melyet az árverezőnek – helyrajzi számonként - a hirdetményben meghatározottak szerint kell megfizetnie, legkésőbb az árverést megelőző harmadik munkanap nulla óráig.

Elővásárlási jog gyakorlására kizárólag az árverésen van lehetőség a módosult rendelkezések alapján, ezért az elővásárlóként jogot gyakorolni kívánó személyeknek is regisztrálniuk kell az árverésre. Aki árverezőként is regisztrál és elővásárlási jogát is gyakorolni kívánja, árverezőként és elővásárlóként is szükséges regisztrálnia. Az elővásárlási jog gyakorlásának feltétele az árverésen személyesen, vagy meghatalmazott jogi képviselő útján történő részvétel. Az árverésen kizárólag érvényes regisztrációval rendelkező személy vehet részt.
Fotó: Shutterstock

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!