Generációk a színpadon a Szépkorú Nyárköszöntőn
Nyugdíjasok lépnek színpadra május 28-án szombaton a Barcsi Gyógyfürdőben. A Drávaparti Szépkorú Nyárköszöntő a "Generációk a színpadon" hagyományos regionális találkozóra most is számos nyugdíjas szervezetet fogadta el a meghívást és nem csak a térségből, hanem az ország más pontjáról is, így Borsod megyéből is érkeznek majd idősek, emellett horvát nyugdíjasok is meghívást kaptak, akik nagy számban képviselik majd hazájukat a rendezvényen.
A találkozót 10 órakor Horváth Gáborné a kaposvári Agóra Együd Árpád Kultúrális Központ vezetője nyitja meg, akik már második éve vállalják a rendezvény koordinálását, Kelemen Jánosné a Drávakörnyéki Kistérségi Nyugdíjas Szervezetek Szövetségének vezetőjével közösen. Barcs a helyszínnel, a szükséges technikai eszközökkel és az idősek részére kedvezményes fürdőbelépőkkel járul hozzá a rendezvény sikeréhez. A közönség ezúttal is népdalokat, magyar nótákat, verseket és vidám színpadi jelenetet hallhat és láthat a fellépőktől.