Gyerektábor a darányi Parasztudvarban

Az idei évben első alkalommal egy darányi családi ház udvarán, az un. Parasztudvarban is táborozhatnak gyerekek. A Péter családnál állatokkal, azok gondozásával, vagy akár sütés-főzéssel is ismerkedhetnek a kicsik.

Tücsköt, bogarat és gubacsot is szedtek pénteken az első turnus utolsó napján azok a gyerekek, akik részt vettek a Péter parasztudvar, őshonos állatpark és állatsimogató kezdeményezésére indult táborozáson. Péter Léna és Fejes Anita gazdag programmal várta a jelentkezőket, akik Darányból, Barcsról, Szentlőrincről, Szigetvárról és Pécsről érkeztek. Az 5-11 év közötti lurkók minden nap részt vehettek az állatok ellátásában, de túráztak, lovagoltak, kocsikáztak, készítettek a helyben fejt tejből sajtot, joghurtot, sőt kenyeret és kalácsot is sütöttek együtt. A következő héten is hasonló programokkal találkoznak az új turnus tagjai.
Péter Léna szerkesztőségünknel elmondta, hogy gyermekkori álmukat valósította meg édesapjuk a parasztudvarral és állatsimogatóval, melyben
birka, kecske, ló, disznó, nyul, csirke, fürj, kacsa, liba és egy -két egzotikus állat: kígyó és agáma éli mindennapjait.
A táboroztatás idén indult, de augusztusban még délutánonként és hétvégén is várják az érdeklődőket, előzetes bejelentkezést követően.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!