Gyöngyszövést is tanulnak a barcsi „A Szakkörön”
Gyöngyszövött karkötő készült a múlt héten, most csütörtökön pedig az ukrán kisleveles nyaklánccal ismerkednek a barcsi "Aszakkörösök".
A Móricz Zsigmond Művelődési Központ két foglalkozást indított az idei őszön. Az egyik, a gyöngyfűzés Barcson, a másik, a makramé készítés Drávaszentesen. Mindkét helyszínen lelkes kis csapat dolgozik évek óta, sőt, a gyöngyfűzők száma már 15 fő.
Veszner Ádámné, a barcsi „A Szakkör” vezető megkeresésünkre elmondta, csütörtökönként találkozik a népes társaság, akik között 37 évestől, 81 évesig több korosztály is megtalálható. Csináltak már kalárist – fonalra fűzött gyöngysort, lakócsai nyakéket, amit gyöngygallérnak is neveznek, készült gyöngyszövött karkötő, gyöngyhurka, a moldvai csángó tászlit, vagyis nyakéket is, megtanulták a kétszállas fűzést, az aszimmetrikus karkötő, kokárda, fülbevaló gyártásának módját is.