Hatalmas hangulatot teremtett Szulokban az Auroch Crown
Barcs legfiatalabb feltörekvő zenekara az Auroch Crown, második fellépésével hatalmas hangulatot teremtett a Szuloki Szeptember Fest nyitónapján. Az együttes második fellépése már a megígértek szerint zajlott, ugyanis a Híd Televízió Krónika című műsorában Detelics Dániel a banda énekese elmondta, a következő koncert már nem akusztikus formában zajlik.
Nem csak a hangszerelésben hanem a tagok összetételében is változás következett be. Az eredeti tervekhez híven Németh Tamás elfoglalta hangszere mögött a megérdemelt helyét. A csapat mostantól ebben a felállásban örvendezteti meg közönségét, legközelebb a frontember elmondása szerint októberben találkozhatunk velük. A szuloki rendezvényen egyébként mellettük, fellépett a KAMCSATKA, a K.B.N.F. zenekar, és a Detonic is.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!