Hatalmas újításokkal indul a tanév a Szivárványban

Több pályázatnak köszönhetően újulnak meg a Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény épületei. 

A Fogyatékossággal élő gyermekeket ellátó intézmények infrastrukturális fejlesztése elnevezésű pályázatnak köszönhetően újulhatott meg a Szivárvány EGYMI udvarában található épület, amelyet a tervek szerint legkésőbb szeptember első hetében át is adnak a szakemberek. A fejlesztésnek köszönhetően az épület szigetelést és vele együtt új tetőt is kapott, két helyiséget teljeskörűen felújítottak és akadálymentesítettek. Mindennek köszönhetően hosszú évek után végre méltó körülmények között folyhat a gyermekek oktatása, fejlesztése.
A hamarosan véget érő munkálatok mellett egy újabb projekt indul az iskola épületének korszerűsítése érdekében. Az intézmény alapítványa által elnyert pályázatnak köszönhetően a 1980-as években épült ingatlan szinte valamennyi nyílászáróját lecserélik. Erre a beruházásra közel 10 millió forint áll rendelkezésre. Az egyedi méretekre gyártott ablakok cseréjét és a homlokzati javításokat a tervek szerint a szakemberek egy hét alatt elvégzik majd, így az oktatás zavartalansága hamar helyre áll – tudtuk meg Androsics Bernadettől, az Szivárvány igazgatójától. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!