Hazai pályán nyertek a barcsi darazsak
Döcögősen indult ugyan, de a második félidőre már jó kis focit prezentált az FC Barcs a szombat délutáni mérkőzésén, ahol ezúttal hazai pályán vívták meg a bajnokság utolsó összecsapását. A szurkoló közönség azúttal sem hagyta hajrá nélkül a fiúkat.
A Somogy Vármegyei I. Felnőtt Bajnokság 30. fordulója alkalmával az Öreglaki Medosz SE játékosait fogadták a darazsak. Az első félidőben több helyzetet is kihagytak játékosaink, de Tompa Istvánnak a 25. percben sikerült előnyhöz juttatnia csapatunkat. Válaszul a 27. percben az öreglakiak játékosa, Virágh Krisztián szépített, így a félidőt 1:1-gyel zárták a csapatok. A második félidőben már sikerült felvennie a ritmust játékosainknak, Banicz Benjámin kétszer és Schenker Tibor pedig egyszer talált be az ellenfél kapujába. Az öreglakiak ugyan Virág Krisztiánnak köszönhetően szereztek még egy találatot, de végül nem sikerült legyőzniük a barcsi darazsak csapatát. Androsics András, vezetőedző így értékelte a mérkőzést: „Elégedett vagyok az eredménnyel mivel megnyertük, ami elsősorban a célunk volt! Szeretném megköszönni mindenkinek, aki kilátogatott és szurkolt nekünk! A bajnokság véget ért, a barcsiak a tabella 11. helyén zártak.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!