Helyettesítéssel oldják meg egyelőre a 4-es számú háziorvosi körzet feladatellátását

A barcsi 4-es számú háziorvosi körzet feladatellátásainak további módjáról is egyeztet jövő héten a város képviselő-testülete. Mint ismert, dr. Solti Pál a körzet háziorvosa a nyáron kezdeményezte megbízási szerződésének megszüntetését és jelezte praxisjogáról és a körzet értékesítéséről való lemondását, melyet a testület elfogadott.

A körzet feladatainak vállalkozási formában történő ellátására az önkormányzat pályázatot írt ki, mely nem vezetett eredményre, a folyamatos egyeztetések, tárgyalások ellenére sem találtak olyan személyt, aki 2017. január elsejétől a körzetben a praxis betöltését vállalná. Így a helyi önkormányzat feladata az egészségügyi ellátás biztosítása, az önkormányzatnak helyettesítés útján kell gondoskodni a feladat ellátásáról. A körzet önkormányzati működtetésével kapcsolatban az előzetes egyeztetéseket elkezdték Dr. Kisimre László igazgató-főorvossal, Dr. Solti Pál háziorvossal valamint a városban működési engedéllyel rendelkező háziorvosokkal, akik vállalták a megüresedő körzetben a helyettesítést. Döntés minderről, november 17-én születik a soros testületi-ülésen.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!