Helyi előadók, sztárvendégek és kiállítás megnyitó a somogytarnócai falunapon

Július 20-án újra mulatni készül Somogytarnóca lakossága, ezúttal ugyanis falunap lesz a településrészen. A helyi előadók mellett sztárvendégek és kiállításmegnyitó is várja az érdeklődőket.

A „Ceres Klub” című kiállítás megnyitójával veszi kezdetét idén a somogytarnócai falunap, ami egy újabb közösségi munka eredményeként jött létre. A „Ceres Klub” a falu lakosságának életében nagyon fontos szerepet töltött be, alig van a mai középkorúak és idősebbek körében, aki nem járt volna ott. A falubeliek hol örömükben, hol bánatukban keresték fel a klubot, sok életesemény köthető a klub működéséhez. Otárticsné-Hosszú Melinda, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ munkatársa, gondolva egy nagyot, felkérte a falu lakosságát, hogy kutassanak otthon a régi emlékek között, s ha találnak fotókat a „Ceres Klub” - ról, osszák meg vele, aki ezek által egy kiállítást szervezne az emlékek köré. Arról, hogy ki alapította Klubot, hogy ki voltak az első tagok és milyen céllal is alakult meg a klub. Mind kiderülnek a kiállítás megnyitójának napján, július 20-án, 16 óra 30 perctől Somogytarnócán.

A megnyitót követően hagyományszerűen az újszülöttek köszöntése kezdődik, majd helyi előadók foglalják el a színpadot: fellép a Búzavirág Tánccsoport, A Somogytarnócai Asszonykórus és a helyi gyerekek is készülnek egy kis előadással. 17 óra 30 perctől a Barcsi Dalkör műsora szórakoztatja majd a közönséget, 18 órától Boglárka operett műsora lesz megtekinthető, 19 órától pedig Baby Gaby lép a színpadra. A napot Bozsányi Gyula műsora zárja, az eseményre várják az érdeklődőket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!