Hétvégén Horvát Nyári Ifjúsági Fesztivál Szentborbáson

Ugyan már tavaly is volt egy fesztivál Szentborbáson, ahol közel 1000-en vettek részt, idén újra nagyszabású rendezvénynek ad otthont hétvégén a Dráva-parti község.

A szervezők ezúttal két napon keresztül, pénteken és szombaton várják nem csak a barcsiakat, de a környékbelieket is az I. Horvát Nyári Ifjúsági Fesztiválra – erről tájékoztatta szerkesztőségünket Csende Jánosné a Barcsi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Az elnök elmondta: pénteken a zenészek kerülnek a középpontba, hiszen az a nap a tamburásokról fog szólni, itt térzene, sátrazás és természetesen nagy mulatozás szerepel a programok között. Augusztus 6-án, szombaton már a reggeli órákban indul a Jégmadár a barcsi Hajókikötőből Szentborbásra, s a délutánig tartó sétahajózáson bárki ingyenesen részt vehet. Délelőtt a főzésé, s a jó ételeké a főszerep, délután 4 órától pedig kulturális programokkal, este táncházzal és BEGINI koncerttel várják az érdeklődőket, éjfélkor pedig tűzijáték zárja az előreláthatólag több százakat vonzó, kétnapos rendezvényt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!