Idén is bizonyíthatnak a legrátermettebb diákok

A Magyar Polgári Védelmi Szövetség 2018 tavaszán ismét megrendezi az általános és középiskolásoknak szóló Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny döntőjét. A helyi első és a megyei második fordulók legeredményesebb csapatai április 15-ig adhatják be jelentkezésüket.

A versenyre jelentkezni Magyar Polgári Védelmi Szövetség megyei tagszervezeteinél, Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságoknál jelentkezési lap kitöltésével lehet március 6-ig! A megyei döntő március 27-én lesz Kaposváron. A legeredményesebb diákok mindent eldöntő versenye idén is a rendőr- és tűzoltónappal egy időben lesz. A Barcs-Csurgó-Nagyatád járás csapatai Nagyatádon mérik össze tudásukat március 21-én. Barcsról középiskolás és általános iskolás csapatok is neveztek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!