Ismét csokit csennek a somogytarnócaiak

Október 31-én szörnyek, rémek, boszorkák és egyéb félelmetes fenevadak lepik el Somogytarnóca utcáit – csokit csenni indulnak ugyanis a falubeli gyerkőcök. Harmadik alkalommal szervezik meg a programot, amihez évről évre egyre több kisgyerek, és csokit „adományozó” lakos is csatlakozik.

Három évvel ezelőtt, Presing Anikó, falubeli lakos nagyot gondolt, és csoki csenőhadjáratot indított a faluban, amely program olyan jól sikerült, hogy azóta is évről évre megszervezik az eseményt. A településrész gyermekei ekkor félelmetes gúnyát öltenek magukra, és a rémíszgetés mellett, csokit is kérnek a nekik ajtót nyitóktól. Az idei évben már nem áll meg a rendezvény a csokicsenésnél, a faluban tett séta után ugyanis színvonalas programokkal készülnek a gyermekek és családjaik részére. A faluházban jelmezbemutató, szerencsekerék és halloweeni játékok várják a résztvevőket, a lélek felmelegítéséről pedig forralt bor és meleg tea gondoskodik. Presing Anikó, az esemény szervezője szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: egyre többen csatlakoznak a programhoz, mind a felvonuló gyermekek, mind pedig a finomságokat kínálok sora is évről-évre bővül. Az szervezéshez is egyre több falubeli társul: van, aki a forralt bort és a tea elkészítését, mások pedig a játékok lebonyolítását vállalják. A lényeg: együtt lenni, közösségben élni, ahol mindenki jól érzi magát és szívesen tölt időt a másikkal.

fotó: pecsimami.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!