Ismét faültetéssel vette kezdetét az tanév az Aranyban

Évek óta hagyomány, hogy az aranyos elsősök a tanítás első napján már el is helyezik ökológiai lábnyomukat a Földön, és facsemetéket ültetnek az intézmény udvarán. Idén sem volt ez másképp, az elsősök tanévnyitója után a legkisebbek tanítókkal karöltve az udvarra sétáltak és elültettek egy fát.

Szeptember másodikán újra gyermekzsivallyal telt meg a barcsi Arany János Általános Iskola is, az aranyos diákok visszatértek az intézmény falai közé, kik izgatottabban, mások kevésbé. A múlt hét csütörtöki „Fecskenap” után már az elsősök sem teljesen ismeretlenül léptek be a tanterembe és az aulába, így voltak olyanok, aki már szinte futva közelítették meg tantermeiket. Az iskolában, a hagyományok szerint az elsősöket mindig külön köszöntik az első napon, így a „nagyok” tanévnyitója után, fél 8-tól a legkisebbeket köszöntötték a másodikikosok egy külön kis produkcióval, melynek a végén minden másodikosok kezén fogott egy kis elsőst, és körbe-körbe táncoltak, köszöntve így őket az új közösségben. Ezek után, ökoiskolaként egy fontos feladat várt a legkisebbekre, fát kellett ültetniük. A hátsóudvarra vonult mindként első osztály és az intézmény dolgozóinak segítségével elültették saját fájukat. Hosszú évek óta hagyomány ez már az intézményben, ami egy kiváló kezdeményezés és ha a vezetőségen és dolgozókon, no meg persze a gyermekeken múlik, nem törik meg sosem.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!