Ismét remekeltek a barcsi lányok

A hazai pálya ismét előnyt jelentett az FC Barcs női futballistáinak, ezúttal a Kaposfüredi Párcudok elől nyert el a három pontot a csapat.  A hölgyek továbbra is a tabella élén állnak, a góllövőlista élén is két játékosuk osztozik az első helyen.

Vasárnap délelőtt hazai pályán küzdöttek meg a hölgyek, ahol Tompa István vezetőedző elmondása szerint  egy küzdelmes mérkőzésen, helyenként jó játékkal sikerült egy nagyon fontos mérkőzést nyerni. Az első félidőben Kondor Kata és Horváth Fruzsina szerzett találatot, amit Rajnics Bonita szépített a fürediek oldaláról. A második félidőben egyik csapatnak sem sikerült bevennie a másik hálóját, így a végeredmény 2:1 lett, a barcsiak javára. A vezetőedző elmondta: a támadó taktika továbbra is jónak tűnik, haladnak a kitűzött cél elé, két hét múlva akár már a bajnokság végeredménye is eldőlhet. Erre a hétvégére pihenőt kaptak a hölgyek, az 04.28-ra tervezett mérkőzést május 5-én rendezik meg, Balatonlellén, 10 órai kezdettel.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!