Jégkrém adomány - több ezres tételben
A Magyar Református Szeretetszolgálatnak köszönhetően 8 ezer db jégkrém érkezik a térség rászorulóihoz. A kis településeken óvodások, és a szociális étkeztetés résztvevői kapják őket a napokban.
A Drávamenti Óvodák, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat főigazgatója tájékoztatta szerkesztőségünket a rendkívüli adományról. Ungváriné Kun Eszter elmondta, a szeretetszolgálat területi koordinátora, Fehérné K. Anett kereste meg az intézményt egy korábbi együttműködés kapcsán, és ajánlotta fel a hűsítő édesség érkezésének lehetőségét, melyet örömmel fogadtak az intézményben. A hűtőlánc azonban nem szakadhat meg, ezért nagyon körültekintően kellett megszervezni a jégkrémek átvételélt és osztását. A Magyar Református Szeretetszolgálat hűtőkocsija 9 helyszínen tette le a jeges édességet, ott ahol azonnal fagyasztani lehet tovább. Lad, Homokszentgyörgy, Darány, Kastélyosdombó, Lakócsa, Csokonyavisonta és Bolhó fogadta az adományokat, melyek a következő napokban kerülnek az érintettekhez.
Darányba pl. 1200 darab érkezett, ebből Istvándi, Drávagárdony és Drávatamási szünidei étkeztetésben résztvevői és a darányi óvodások részesülnek, valamint a darányi iskolások. Kastélyosdombóra a Családok Átmeneti Otthona lakóinak, és a Jelenlétpontok látogatóinak vittek jégkrémet. Lakócsa, Szentborbás, Tótújfalu és Potony szociális étkeztetésben és szünidei gyermekétkeztetésben résztvevői 800 db jégkrémet kapnak. Vízvár, Bélavár, Heresznye településeken 750 darabot osztanak ki. A sorból nem marad ki Bolhó sem, ahol szintén az étkeztetés vezető és a falu gondnok fog segíteni az osztásban, ugyanúgy, mint Homokszentgyörgy, Szulok, Kálmáncsa és Lad, Kőkút, Hedrehely esetében is.
Babócsán pl. két helyen is osztanak és adagolják. A tálaló konyháról a babócsai és somogyaracsi óvodások, szünidei étkeztetésben résztvevői kapnak jégkrémet, de nem maradnak ki az Egy tál étel program keretében meleg ételben részesülő, minimális nyugdíjjal rendelkezők sem az osztásból. A családsegítők segítenek a gondozottaknak és az időseknek is ebben. Csokonyavisontán az Alapszolgáltatási Központ bentlakásos gondozottjai, valamint a csokonyavisontai és rinyaújlaki óvodások kaphatnak a jégkrémekből.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!