„Jót tenni jó, de összefogással tenni talán még jobb!” – adománygyűjtést szervez a barcsi családsegítő

Iskolakezdési adománygyűjtést szervez a Barcsi Család és Gyermekjóléti Szolgálat a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaik részére. A gyűjtés célja a családok felkészülésének megkönnyítése a tanévkezdés idején.

Nem újkeletű kezdeményezés, hogy a szolgálat adománygyűjtést szervez, hiszen a hátrányos helyzetű családok részére minden ilyen időszak komoly nehézséget okoz. Legyen szó iskolaszerekről, tisztálkodási szerekről vagy öltözékről, a tanévkezdésnél mindenkinek komoly összegeket kell ezekre költenie. A hátrányos helyzetű családokra ilyenkor különösen nagy feladat hárul, hiszen nem csak a minden napok megéléséhez szükséges feltételeket kell megteremteniük, hanem a gyermek tanévkezdéséhez szükséges eszközöket is beszerezni vagy esetlegesen pótolniuk kell. Kanizslai Erika, a szolgálat vezetője szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: ebben az évben is fogadják az adományokat, melyeket ezúttal a Lidl parkoló melletti füves területen várnak, augusztus 22-én és 23-án, 8 és 16 óra között. Az adománygyűjtés során a szolgálat munkatársai fogadnak tartós élelmiszert, édességet, tisztálkodási szereket, tisztító szereket és természetesen iskolai felszereléseket is. A vezető hozzátette: ezúttal is szívesen fogadnak bármilyen tárgyi felajánlást, ami akár az iskolakezdéshez, akár a családok megélhetésének megkönnyítését szolgálja.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!