Jubileumi koncertre készül az ország egyik legjobb projektzenekara
Barcson augusztus elején lép fel a 10 évvel ezelőtt megalakult a DDRF Symphonic Band. Az akkor 35 fős fúvószenekar mára 160-ra bővült és bebizonyították: amit ők tudnak a fúvószenéről, azért mindenkinek érdemes a koncertterembe bemenni! Nyári koncertjeiken monumentális hangzás, fergeteges hangulat várható.
Az első évben 35-en gyűltek össze a Balaton déli partján együtt fújni, a zenekar létszáma az évek alatt egyre nagyobbra duzzadt. A harmadik évtől a résztvevőket korosztály szerint bontani kellett, így alakult meg a DDRF Symphonic Band utánpótlás zenekara, a DDRF Mini. Az idén pedig 160-an fújják tele Barcs, Keszthely és Szigetvár koncert- és próbatermeit július 29. és augusztus 4. között – tájékoztatta szerkesztőségünket Kapin Viktória, a DDRF sajtósa.
A zenekar vonzereje, páratlan színvonala önmagáért beszél. A zenekar alapító-karmestere, Tóth Bence büszke rá, hogy még azok a profi zenészek is, akik egyszer belecsöppentek ebbe a fajta zenélésbe, visszatérnek, hogy újra a zenekarral fújhassanak. Ez a lelkesedés, szakmai igényesség, kivételes hozzáállás alapvetően határozza meg a zenekar színvonalát és a koncertek utánozhatatlan hangulatát.
Latin zene és hamisítatlan jazz
A fúvósegyüttes elhivatott a klasszikus és modern fúvószene élményszerű megismertetésében. És abban, hogy visszaadja a csak magáért való zenélés örömét. Itt nincs teljesítménykényszer, van viszont motiváló közösség, felszabadult légkör, mellette fegyelmezett, magas szintű munka. Az egyhetes próbafolyamat a résztvevőknek nemcsak hosszantartó zenei motivációt jelent, de közben erősödik az egymásra figyelés képessége is.
A DDRF Symphonic Band projektzenekarként működik - egy évben kétszer áll össze táborozni, koncertezni. A tagok között az amatőrök mellett hivatásos zenészek, profik, zenetanárok is játszanak. Noha nem egyszerű dolog 160 táborlakó szállását, étkezését, koncertre jutását megszervezni, vagy épp próba- és koncerttermeket találni, de a zene szeretete annyira összekovácsolta a csapatot, hogy tűzön-vízen át hozzák létre azt, amiben hisznek. Emiatt megannyi áldozatot vállalnak akár időben, pénzben, logisztikában, gyakorlásban.
A zenekar inspiráló légköre a közönségre is rendre átragad. Idei koncertjeikre latin zenével, hamisítatlan jazzel készülnek, a lelkükben gyerekek pedig előre örülhetnek a Szépség és a szörny zenéjének.
A koncertek ingyenesen látogathatóak, szeretettel várják az újdonságra nyitott zenekedvelőket!
2024. nyári koncertjei időrendben:
Szigetvár - 2024. augusztus 2. (péntek)
19:00 a DDRF Symphonic Band 10. jubileumi koncertje
Helyszín: 7900, Szigetvár, Zrínyi tér
(Esőhelyszín: Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola tornaterme, 7900 Szigetvár, Rákóczi utca 9-13)
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1953343868449547
Keszthely – 2024. augusztus 3. (szombat)
17:00 a DDRF Mini Fúvószenekar térzenéje
Helyszín: 8360, Keszthely, Fő tér 3.
(A Balaton Színház előtti tér)
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/7802174583169122
19:00 DDRF Symphonic Band 10. jubileumi koncertje
Helyszín: Balaton Színház, 8360, Keszthely Fő tér 3.
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/452367897676923
Barcs – 2024. augusztus 4. (vasárnap)
10:00 a DDRF Mini és a DDRF Symphonic Band közös táborzáró koncertje
Helyszín: Sportcsarnok, Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma, 7570, Barcs, Szent László u. 13.
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2907617946044431
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!