Kitáncolták a tarnócai májusfát

Szombat késő délután megtelt a somogytarnócai faluház előtti tér családokkal és baráti társaságokkal, kitáncolták ugyanis a településrész májusfáját. Gyermekelőadás  és tánc kísérte a nyárköszöntő programot.

Egy hónappal ezelőtt a helybeli férfiak és fiúgyermekek vitték végig a faluban azt a májusfát, amit később a faluház előtt ültettek el, feltűzdelve szalagokkal és a hagyományokhoz híven boros üveggel. Szombat délután a somogytarnócai gyermekek kedves kis műsorral fogadták az egybegyűlteket, a Búzavirág Táncegyüttes és a Somogytarnócai Asszonykórus pedig tánccal és énekkel készült a közönség számára. A Barcsi Fúvós Legények pedig - jó szokásukhoz híven - biztosították a jó hangulatot fülbemászó dallamaikkal. Ezek után a férfiaké volt a főszerep, hiszen következett a fizikai erőt és ügyességet igénylő feladat, a fa kivágása. Pár suhintás után már meg is dőlt a fa, majd többen összefogva végleg kidöntötték azt helyéről. Ezek után már a vendégvárás maradt, zsíros kenyérrel és finom italokkal kínálták a szervezők az egybegyűlteket.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!