Lezárták a Barcs-Drávatamásit összekötő bicikliutat

A barcsi Városgazdálkodási Igazgatóság péntek délelőtt közölte közösségi oldalán, hogy a Dráva emelkedése miatt kénytelenek elrendelni a Barcs és Drávatamásit összekötő kerékpárút lezárását. A korlátozás ideje alatt tilos a kerékpárútra felhajtani, illetve a gyalogos közlekedést sem javasolják.

Kovács Helga, az igazgatóság vezetője szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: egy lakossági bejelentés érkezett az igazgatósághoz, mely szerint több helyen is már átfolyik a Dráva vize az úton, így indokolttá vált annak lezárása. A korlátozás egészen addig tart, míg a víz állása nem csökken, és nem válik újra biztonságossá annak használatba vétele. A vízügy jelentése szerint a Dráva a következő napokban tetőzik, június 14-én már a 320 cm magasságot is elérte, a következő napokban pedig akár 337 cm magas szintet is elérheti.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!