Made in Hungaria Barcson

Újra musical est várja a műfaj szerelmeseit Barcson, hamarosan ugyanis a Roxínház városunkba hozza a Made in Hungaria című előadását, amely már több alkalommal is rekordszámú közönséget vonzott az előadások helyszínére.

Szeptemberben felcsendül a közkedvelt főcím a barcsi művházban is. Szeptember 22-én egy igencsak ismert zenés előadás, a Made in Hungária várja a Móricz Zsigmond Művelődési Központ látogatóit, a musical és zenés-táncos műfaj kedvelői már most megválthatják jegyüket az előadásra. Fenyő Miklós és Tasnádi István darabja egy fiatal zenekar kalandjait meséli el, akik az amerikai álom után vágyakozva próbálnak kitörni a szocialista valóságból. A musical bemutatja az akkori ifjúság életérzését, vágyait és problémáit, valamint azokat a társadalmi és politikai körülményeket, amelyek befolyásolták őket. Az előadás tele van humorral, romantikával és izgalommal, és felcsendülnek benne olyan klasszikus Hungária slágerek, mint a Viva Rock and Roll, a Csókkirály, vagy a Made in Hungária. Az előadásban látható figurák és helyzetek bárminemű összefüggése létező emberekkel nem a véletlen műve. Az előadás hossza szünettel együtt körülbelül 150 perc, belépőjegyek a Művelődési Központ pénztárában válthatók meg.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!