Megérkeztek az elektromos autók a Somogy Megyei Kormányhivatalba
Három új elektromos VW e-Golf típusú autóval gyarapodott a kormányhivatal flottája. A kormány az infrastruktúra kiépítése és az elektromobilitás terjesztése érdekében létrehozta az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft.-t, hogy a hazai autóparkban 2030-ra az árammal hajtott járművek aránya elérje a 30 százalékot. A március 29-i ünnepélyes átadás alkalmával dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott elmondta, a három gépjárművet a kormányhivatal dolgozói Somogy megye egész területén használják majd, ezzel is csökkentve a károsanyag-kibocsátást. A kormánymegbízott hangsúlyozta, a fenntartható fejlődés egyik kulcsfontosságú eleme az elektromobilitás fejlesztése, ezért bejelentette, hogy az idei évben növelni fogják az elektromos autók számát.
A kormány az elektromobilitási növekedés érdekében már pályázatot írt ki a 15 ezer főnél nagyobb települések önkormányzatai számára töltőállomások telepítésére. Emellett az állam segíti a cégek és magánszemélyek beszerzéseit is, a tavaly szeptemberben indult elektromos autóvásárlási programban már több mint 600 jármű megvásárlásához biztosított támogatást. Jelentős változás a szabályozási környezet könnyítése is, mivel a tisztán elektromos meghajtású járművek után nem kell regisztrációs adót, cégautó- és helyi gépjárműadót, forgalomba helyezési és vagyonszerzési illetéket fizetni.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!