Megszépült a barcsi Római Katolikus templom szentélye
Körülbelül 2,5-3 héttel ezelőtt számolt be arról szerkesztőségünk is, hogy felújítási munkálatok kezdődtek a barcsi Római Katolikus templomban: ez idő alatt szétbontották a szentélyt, kicserélték a tönkrement faelemeket, és parkettával burkolták az új felületet.
A Szemere Antal tervei alapján készült munkálatok az elmúlt héten végéhez értek, Sass Rudolf esperes pedig köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármilyen formában is segítettek a szentély felújítása körül. Kiderült az is, hogy minderre valamivel több mint 1,6 millió forintos adomány gyűlt össze, ebből egy névtelen jó szándékú adakozó adott egy millió forintot, de magánszemélyek és barcsi vállalkozások is hozzájárultak a barcsi Római Katolikus templom szebbé tételéhez.
Fotó: Facebook
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!