Megyei elődöntőbe jutott a Dráva Völgye Futsal csapata

Barcson, a Dráva Völgye sportcsarnokban rendezték a Futsal középiskolás megyei selejtezőjét október 1-én és 22-én, tájékoztatott a város sportreferense. A házigazda szereplése volt a legeredményesebb, így a november 13-i megyei elődöntőben a Dráva Völgye csapata lesz érdekelt.
 

Középiskolás csapatok mérték össze tudásukat a labdarúgás egyik legvidámabb és dinamikusabb változata terén. A rövidpasszos játék kétfordulós selejtezőjéből a Kaposvári SZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium csapata öt győzelemmel első helyen jutott a megyei elődöntőbe. A Kaposvári SZC Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium második helyen szintén tovább jutott. A selejtező harmadik helyén a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium csapat végzett, megelőzve a Kaposvári SZC Nagyatád Szakképző Iskola csapatát.

Barcs Dráva Völgye csapata:

Nyúl Barnabás-Kovács Áron, Szili Márk, Kuckó Ármin, Honfi Barnabás, Göbölös Máté, Somogyi Lóránt, Megyesi Barnabás, Németh Zsombor, Trapp Erik. Testnevelő: Cseresznyés Bálint.

Nagyatád Ady Gimnázium:

Kovács Kristóf-Fuisz Kristóf, Horváth Áron, Lepsényi Dániel, Németh Kevin, Tóth Dániel, Világos Kornél, Fülöp Ferenc, Juhász Ákos.  Testnevelő: Vojkovics Gábor

Barcs Széchényi Ferenc Gimnázium:

Latin Zsolt-Bencsik Soma, Berkics Attila, Bogdán Levente, Csorbics Dániel, Czifrák Lóránd, Lantos Zoltán, Zeller Máté. Testnevelő: Nagy László

Nagyatád Szakképző:

Horváth Tamás-Bogdán Konstantin, László Martin, Váradi Gábor, Vilics Lóránd, Szlovák Dominik, Tóth Zsombor, Göncz Kevin, Pápa Péter. Testnevelő: Ludán Gábor

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Jubileumi Koncert - 50 éves a Barcsi Városi Fúvószenekar

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!