Nincs megállás: már az országos bajnokságra készülnek a barcsi mazsorettek

Barcsi Vénusz Mazsorett Csoport

Nyolc arannyal, négy ezüsttel, egy bronzzal és egy negyedik helyezéssel tért haza a Vénusz Mazsorett Csoport a Magyar Látványtánc Sportszövetség területi bajnokságáról. 

Dibuz-Pávics Judit csoportvezető szerkesztősünknek elmondta: kicsik és nagyok egyaránt 7-7 számmal indultak a kaposvári megmérettetésen, ahol az egyéni, páros és hármas koreográfiák mellett csoportos számokkal is színpadra léptek. A nagy csapat "Insomnia" című csoportos produkcióját - amit a barcsi közönség első ízben láthatott az évzáró koncerten, s amit a lányok kimondottan erre a versenyre készítettek -, magas pontszámmal és természetesen első hellyel jutalmazott a zsűri. A csapattal tartott Orsós Péter néptáncos is, aki szintén kiemelkedően magas pontszámmal arany minősítést szerzett autentikus folklór kategóriában, s még a különdíjat is bezsebelte. A lányok már az áprilisi siófoki Vándorkupa Versenyre készülnek, majd egy hónap múlva már az MLTSZ országos bajnokságán bizonyíthatnak.

Fotó: facebook

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!