Operettől a kabaréig

A tavaszi előadás szezon folytatásaként operett est várja Barcson a műfaj kedvelőit. 2024. május 12-én, vasárnap, 19 órakor kezdődik az előadás.

Veszner Ádámné, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ igazgatója szerkesztőségünknek elmondta, a zenés darabok nagyon népszerűek térségünkben is, így az operett estre is nagy az érdeklődés, már alig maradt szabad hely. Azt is elmondta az igazgatónő, hogy a helyi közönségnek is ismerős arcokkal lehet majd találkozni, hisz az Operett- és kabaréesten a Pesti Művész Színház művészei lépnek fel: Nyertes Zuzsa, Fogarassy Bernadett, Czető-Fritz Éva, Egyházi Géza, Cető Roland, Várfi Sándor. Felcsendülnek majd Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert legszebb dalai, ezen kívül hallunk kuplé és kabaréjeleneteket, a Szenes embertől a Marica grófnőig, prózák – novellák – vallomások - zene – ének – tánc – humor szerepel a felhozatalban. A kabaréjelenetek mellett gyönyörű operett melódiákkal teszik felejthetetlenné az estét. Felcsendülnek a híres slágerek a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska című operettekből.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!