Pontokat ért a hazai pálya
Szombaton délután hazai pályán fogadta ellenfelét az FC Barcs csapata. A Somogy Vármegyei I. Felnőtt Férfi Bajnokság 14. fordulójában a darazsak a Kaposfüred SC csapatával kerültek szembe, és sikerült felülkerekedniük rajtuk. Hozzánk került a három pont.
Hazai pályán fogadta ellenfelét felnőtt férfi csapatunk. A kaposfürediek csapata a tabellán mögöttünk helyezkedett el, így csak a győzelem volt az elfogadható eredmény. Tompa István ismét triplázott, az első félidőben egyszer, a második félidőben kétszer is sikerült bevennie az ellenfél hálóját. A 4:0-és végeredményt végül Lantos Zoltán állította fel a 90. percben szerzett góljával. Androsics András vezetőedző így értékelte a mérkőzést: „A legfontosabb volt a mai napon, hogy megnyerjük a mérkőzést. Helyenként a játék is megfelelő volt. Ahogy eddig, most is meg kell beszélni mi az, ami működött és mi az, ami nem. Viszont egy 4-0-ás győzelem után úgy gondolom elsősorban örülni kell és jövő héten felkészülni a következő mérkőzésre. A tabella jelen állása szerint az FC Barcs továbbra is a 12. helyen áll. Következő héten, november 16-én Jutába látogat csapatunk, ahol a tabella 9. helyén álló Juta SE játékosaival kell megküzdenie játékosainknak.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!