Pontot szerezhet az FC Barcs utánpótlás csapata a következő összecsapáson
A tabella második helyén álló csapattal kellett megküzdenie városunk utánpótlás csapatának az elmúlt hétvégén, ami komoly, megterhelő feladat állította a fiatalokat. A kissé pontatlan játék ellenére a fejlődés látszik a csapaton, a 26.-ai megmérettetésen bizonyíthatják rátermettségüket a tabellán mögöttük álló Nagyatád FC-vel szemben.
Az MLSZ Regionális U19 Alap, délnyugati csoportjának 12. fordulójában a Dunaújváros PASE-vel találta magát szembe az FC Barcs utánpótlás csapata, ahol ezúttal sem adta olyan könnyen magát csapatunk. Tompa István vezetőedző így értékelte a mérkőzést: „Jó támadó játék, gyenge védekezés. Kevés párharcot nyertünk meg, kapkodtunk, idegesen játszottunk, de a fejlődés látszik a csapaton, dolgozunk tovább.” 2024. november 26.-án Nagyatádra látogat csapatunk, ahol a tabella utolsó helyén álló Nagyatád SE-vel kell megküzdenie játékosainknak. Az FC Barcs csapata 12 lejátszott mérkőzés után a 12. helyen áll, négy ponttal. A jövő heti mérkőzés után egy kis pihenés következik az ifi számára, majd tavasszal folytatódik a bajnokság.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!