Rendkívüli törióra az Aranyban
Ötödik osztályban már a tantárgyi listán szerepel a történelem óra is, amely az éppen felsősök közé lépő kisdiákok számára bizony sok nehézséggel és rengeteg tanulással jár. Az Arany János Általános Iskolában különleges módon kívánják megszerettetni az amúgy is nehéz tantárgyat a diákokkal: régészt hívnak vendégségbe.
Fucskárné Radák Renáta, történelem tanár kezdeményezte az ötlet megvalósítását, a vezetőség pedig nem gördített akadályt elé. Kocsis-Buruzs Gábor, a Salisbury Kft régésze tartott előadást kétszer 45 percben az ötödik osztályosoknak, melynek első felében egy rövid vetítés szerepelt arról, hogy mivel is foglalkozik egy régész. Ezt követően eredeti tárgyakat, és eredeti technikával készült tárgymásolatokat mutatott be a diákoknak, természetesen a régészeti kronológia főbb korszakain végigvezetve. A diákok érdeklődve, lelkesedve követték a régész előadását, izgalmasnak találták történeteit és munkásságát. A rendkívüli történelem órát első ízben rendezték meg az intézményben, de vélhetőleg nem utoljára.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!