A rendszerváltás és a vizitdíj ütötte meg eddig az ingerküszöböt Barcson
A népszavazás érvényességéhez és eredményességéhez a szavazásra jogosultak több mint felének meg kell jelennie – mindezt országos szinten. Ha csupán a helyi adatokat nézzük, akkor a barcsiakat kevés kérdés tudta az urnákhoz szólítani.
1989 óta hatszor nyilváníthattak véleményt, de ebből csak kétszer ütötte volna meg a helyi részvétel az eredményességi küszöböt. 1989-ben a 4 igenes népszavazáson 8822 szavazásra jogosultból több mint a fele, 4785 járult az urnákhoz. Egy évvel később a negatív rekord is megszületett, 90-ben a köztársasági elnök választásának módjáról már a szavazásra jogosultak durván egynyolcada mondott véleményt. A NATO -tagság sem tudta a barcsiak felét az urnákhoz vinni 1997-ben, 9546 voksolóból 4200-an jelentek meg. AZ EU – tagság kapcsán hat évvel később már nagyobb volt az érdeklődés, de így is elmaradt az 50%-tól. 9440 szavazóból 3943-an húztak ikszet. A külhoni magyarok állampolgárságáról 2004-ben a barcsiak durván egyharmada nyilvánított véleményt, 9490 szavazóból 2883-an jelentek meg a bizottságok előtt. A legutóbbi vizitdíjas népszavazáson két évtized után először sikerül megütni helyi szinten az érvényességi küszöböt. 2008-ban 9434-ből 4773-an éltek a legegyetemesebb véleménynyilvánítási joggal Barcson.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!