Sztárok és ősbemutató a barcsi koncerten

Második hangversenyét tartotta tegnap a Barcsi Rézfúvós Kamarazenei Tábor, és ahogy ígérték, ősbemutatóban is részük volt a jelenlévőknek, Ott Rezsőnek köszönhetően. 

A Magyar Harsona Együttes fellépésével folytatódott a barcsi rézfúvós tábor, vagyis olyan történt a Dráva parti kisvárosban, ami Magyarországon is ritkaságszámba megy. A jelenlévők úgy fogalmaztak, a „…harsonások most mennybe mennek...”. A színpadon dr. habil Farkas István Péter Liszt–díjas harsonaművész a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének oktatója, Fejér András a Berlini Filharmónikusok szóló harsonása, a Budapesti Fesztiválzenekarból is jól ismert Szakszon Balázs, Csáthy Miklós, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának harsonása, és Dr. habil Bazsinka József Liszt-díjas tubaművész a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, valamint a PTE növendékei, Szabó Luca és Csák István. Sőt az est folyamán az együtteshez csatlakozott Jean Raffard harsona művész is, a párizsi operaház vezető harsonása, aki az idei tábor nemzetközi nagy vendége.

A tábor vezetője, dr. habil Farkas István Péter szerkesztőségünknek elmondta, szinte hagyománynak tekinthető a barcsi ősbemutató. A 90-es évekig Barcs jelentette a rézfúvós közösség találkozási színterét. A magyar és külföldi „rezesek” a tábor idejére lerombolták a vasfüggönyt, olyan eufórikus hangvétel alakult ki, amely örömöt, békességet, egységet és álmot hozott a résztvevők szívébe. Ez a varázs ihlette meg az elmúlt években, évtizedekben is a zeneszerzőket, így sorra voltak ősbemutatók Barcson. Kocsár Miklós, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes művész, Dubrovay László, a szintén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Farkas Antalon és Szokolai Sándoron keresztül Hidas Frigyes is írt zeneműveket a barcsi koncertekre, melyek így ősbemutatók helyei lettek.

Ma Pécsett koncerteznek a barcsi tábor résztvevői, ahol Vajda János és Tóth Péter ősbemutató lesz. Barcson legközelebb a Gála koncerten találkozhatunk majd a tábor növendékeivel és tanáraival, 2024. július 13-án, 18 órai kezdettel. A záró koncerten 36 táborozó mutatja be tudását.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!