Szüreti fesztivál után tökfaragással várják a somogytarnócai lakosokat
Alig múlt el a szüreti időszak, a somogytarnócai lakosok már a következő közösségi program megvalósításán dolgoznak. Tökfaragás és készülődés várja a helyieket október 26-án a faluházban. Az elmúlt években Somogytarnócán egyre inkább összekovácsolódik a közösség, amihez nagyban hozzájárulnak a különböző közösségi programok.
Alig egy hét telt el a szüreti fesztivál megvalósítása után, de már a következő program előkészítésen dolgoznak a helyiek. A tökfaragás már évek óta vonzza a faluházba a legkisebbeket és olykor még a nagyobbacskákat is, ilyenkor a Városgazdálkodási Igazgatóság által felajánlott tökökből készítik el a résztvevők a szebbnél szebb alkotásokat. A kifaragott tökök a faluház előtt lesznek kiállítva. A tökfaragás október 26.-án, 16 órakor kezdődik. A tökfaragást megelőzi a Búzavirág Néptánccsoport Jótékonysági Bálja, ahol továbbra is várják a tombolafelajánlásokat a szervezők, illetve a Szépkorúak köszöntése. A bál célja: anyagi forrást gyűjteni működésükhöz, amely magában foglalja az utazási költségeket és a saját népviselet beszerzését is. A néptánccsoport létrejötte nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a faluban továbbra is őrizni tudják a régmúlt idők hagyományait és hogy azt továbbadahassák a jövő generációjának is.
Műsorajánló
Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!
Képújság
Legfrissebb hirdetéseink!