Tavaszköszöntő hangverseny a Művészeti Iskolában

Tavaszköszöntő hangversenyt szerveztek a Vikár Béla Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol kezdők és haladók együtt mutathatták be tehetségüket. 27 műsorszám várta az érdeklődőket, majd minden hangszer képviseltette magát az eseményen.

Tóth Krisztina, az intézmény vezetője szerkesztőségünk megkeresésére elmondta: a hangversenyt azzal a céllal rendezték meg, hogy a növendékek bemutathassák az elmúlt időszakban megszerzett tudásukat, és hogy azok a növendékek, akik még nem léptek színpadra, megmutathassák milyen ismeretek sikerült elsajátítaniuk beiratkozásuk óta. A hangversenyen vonós, fúvós és billentyűs hangszerek is felcsendültek, de egy fuvola kvintett műsora is szórakoztatta a közönséget. A hangversenynek köszönhetőn képet kaphattak a szülők, hogy milyen szinten is állnak gyermekeik, és nem utolsó sorban kiváló lehetőség volt a tanárok számára is, hogy lássák miben kell még fejlődnie növendékeiknek. A zeneiskola művészeti csoportjai folyamatos megmérettetések előtt állnak az elkövetkezendő időszakban, országos és regionális versenyek sora követi egymást a versenynaptárban.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!