Tojásfa a ladi önkormányzat előtt

Tojásfát készítettek a ladi önkormányzat dolgozói, és annak fotójával kívántak Kellemes Húsvéti Ünnepet a közösségi portálon.
Pirosné Tamás Krisztina megkeresésünkre elmondta, hogy a hölgy kollégáké az érdem, tőlük származik az ötlet és a megvalósítás is. Sőt! nem csak tojásfa áll a hivatal előtt, hanem fából készült nyuszik is. A kislány és a kisfiú nyúl mellé még egy tojást is készített egy helyi asztalos. Ezek a húsvéti elemek már az elmúlt évben is díszítették a hivatal sétányát, az idei évben pedig tojásfa is készült, melyre első körben csak pár tojás került fel, de várják, hogy a lakosság is aktivizálja magát, és vendégektől is szívesen fogadnak újabb hímes tojásokat.

 

A polgármester asszony úgy fogalmazott, „a rohanó világban alig marad arra időnk, hogy megéljük az ünnepeket és a kollégák szerették volna, ha felhívnánk a figyelmet arra, itt az ünnep ideje. Ráadásul az otthonosság érzetét teremtenék meg a nem éppen nagy, mégis jelképes díszítéssel.”
Ha számításaik beigazolódnak, hagyományt teremtenek a tojásfa díszítéssel.
Kéthelyen is így indult 2015-ben az első húsvéti díszítés, ma pedig már közel hétezer tojás ékeskedik a fán.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!