Új eszközöket és játékokat is vesznek a Deák utcai Tagóvodába

A tervek szerint a nyári szünet előtt nem sokkal kezdik meg a Deák Ferenc utcai tagóvoda felújítását. Barcs közel 86 millió forintot nyert az épület rekonstrukciójára és a beszerzésekre. 

Karvalics Ottó polgármester elmondta: most időben megérkezett a támogatói szerződés és a forrás is, így igyekeznek úgy szervezni az adminisztrációt, hogy a szünidőre essen a kivitelezés nagy része. A Széchényi Ferenc Gimnázium konyhájánál is erre törekedtek, de kissé csúszott a kifizetés, így nem tudták a tervek szerint megkezdeni a munkát. Henéziné Balaskó Editet, a Barcs Város Óvodája és Bölcsődéje igazgatóját az új eszközökről is kérdeztük. „Eszközök is felújításra kerülnek illetve új eszközök beszerzése is van a pályázatban öt és félmillió forint értékben. Ennek nagyon örül az óvoda is, a gyerekek is és a szülők is. Ezek az eszközök két részre oszlanak, mozgásfejlesztő játékok, amiket az udvaron fogunk elhelyezni. A másik része az új eszközöknek az épületben kerül elhelyezésre. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gróf Széchényi Ferenc leszármazottja a HÍD Televízióban

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!